okt
Szo
15
Floo
  1. Előigazítás:

Ez az eljárás a könyvszétszedés és a fűzés közötti műveletsor. Egy könyv újrakötéséhez részeire kell bontanunk a kívánt nyomdai terméket. Ennek több módja is van, attól függően, hogy milyen eljárással készült.

  • Szétszedés:

A Kartonfedélbe kötött könyv fedelét oly módon távolítjuk el, hogy a könyvet arccal felfelé magunk elé tesszük, a könyvet jobb kezünkkel leszorítjuk, bal kézzel pedig eltávolítjuk a borítót, vízszintesen jobbra és balra mozgatva lehúzzuk a könyv gerincéről. Vigyázunk, hogy a címoldalt ne tépjük le.

Keménytáblába kötött könyv tábláját oly módon választjuk el a könyvtesttől, hogy a táblát felnyitjuk és az előzéket a fűzővászon, vagy egyéb fűzőanyag mellett éles késsel átvágjuk, majd a táblát leszorítva a gerinc felé toljuk, melynek következtében a vágás mentén a tábla elválik a könyvtesttől. Ugyanezt a műveletet elvégezzük a könyv hátoldalán.

Cérnával fűzött könyv szétszedése. Ezt kétféleképpen végezhetjük. Az egyik módszer, amikor a fűzőcérnát a kinyitott ív közepén elvágjuk. A másik módszer az amikor a cérnát két ív között vágjuk el. Mindkét módszernél 3-4 ívenként el kell vágni a fűzővásznat a gerincnél.

a.) Első mód:

Úgy szedjük szét a könyvet, hogy arccal felfelé magunk elé tesszük, majd négy lapot lapozunk (32 oldalas íveknél 8 lapot) majd felnyitva találjuk az ív közepét, ahol a fűzőcérna is található. Itt elvágjuk a cérnát, ügyelve az ív épségére. Majd ismét lapozunk 4 lapot, ahol megtaláljuk a normát (ívjelző). A könyvet jobb kézzel leszorítjuk, ballal pedig az ívet mozgatjuk jobbra-balra elválasztva a könyvtesttől. Ezt a műveletsort végezzük az utolsó ívig. Ennél a módszernél nem kell kiszedni a cérnát az ívekből, mert a könyvtest gerincén marad az enyvréteggel együtt.

b.) Másik mód:

A könyvet a második ívnél kinyitjuk, melyet 8 lap leolvasásával érünk el, itt találjuk az ívjelzőt az alsó sarokban. A könyvet jobb kézzel leszorítjuk, közben bal kézzel húzzuk lefelé az ívet a könyvtestről, így az enyvréteg feltöredezik és elvágjuk a cérnát. Ezután az ívet elválasztjuk a könyvtesttől, kiszedjük az ív közepéből a fűzőcérnát, majd sorrendbe arccal lefelé egymásra helyezzük az íveket a könyv végéig.

AddThis Social Bookmark Button

Leave a Reply

*